2012. február 23. Alfréd


Az önfejlesztés fontossága

  2009. november 05. - 9:09


Nagyon örülök, hogy eljutottunk idáig. A tanulás és az önfejlesztés ugyanis mindenképp a szívem csücskei.
Előző cikkemben már volt szó az önbizalomról, ami többek között mások pozitív visszajelzéseiből is táplálkozhat. De odáig el kell jutni... Amíg nem kapunk kívülről megerősítést, addig is táplálni kell valahogy (különben meghal, vagy meg sem születik!) – mégpedig belülről.
Ezt a belső táplálékot adhatja meg a tudás, ami a tanulásból és tapasztalatokból jön létre. Most az Univerzális tudásról, meg ami már eleve bennünk van, nem ejtenék szót, mert igyekszem, amennyire csak lehet, teljesen két lábbal a földön állva, nem pedig spirituális aspektusból megközelíteni a témát.
Van egy mondás, mely szerint a jó pap is holtig tanul, velünk se legyen ez másképp. Hiszen abban a pillanatban, amikor elhisszük, hogy már mindent tudunk, kimondtuk a saját halálos ítéletünket!
Nem igaz, hogy mindent tudunk, még ha mi is vagyunk a legjobbak a saját szakmánkban – hiszen a világ folyamatosan változik, fejlődik. Állandóan új felfedezések, érdekes nézőpontok születnek. Ami igaz volt tegnap, ma már idejétmúlt vagy talán már őrültségnek számít.
Tehát muszáj tanulnunk, ha nem akarjuk, hogy elmenjen mellettünk az Élet.
Eddig oké – de vajon elég-e csak a tanulás önmagában?
Biztosan nem mondok Neked újat azzal, ha felhívom a figyelmed az alkalmazás fontosságára. Fabatkát sem ér az elméleti tudás, ha nem párosul a megvalósítással.
Elmesélek Neked egy három szereplős történetet.
Van egy ismerősöm, aki ráébredt az Internet marketing fontosságára, és elment egy ilyen jellegű képzésre. Nem sokat fogott fel az egészből, mert rengeteg új információt kapott hirtelenjében, de egy dolgot megértett: feliratkozókat kell gyűjtenie. Semmi mást nem csinált, mint elhelyezett egy dobozt a weboldalán, hogy legalább lehetőségük legyen megadniuk az embereknek az e-mail címüket, amin el lehet őket érni. Ekkor rájött, hogy milyen sok potenciális partnert veszített azzal, hogy korábban ezt nem tette.
Szépen folyamatosan bővült a listája, és az idő múlásával egyre többen kezdtek vásárolni tőle. Még mindig analfabétának tartja magát az egész témához, de csak ezzel az egy dologgal két és félszeres forgalomnövekedést tudott elérni. Néha elmegy további képzésekre, hogy kicsit nagyobb barátságba kerüljön a témával, és igaz, hogy elég lassan halad, viszont minden alkalommal legalább egy dolgot elkezd alkalmazni /a maga módján (ez is külön sztori :D)/. Meg is lett az eredménye!
Egy másik barátommal szinte minden alkalommal összefutok valamilyen rendezvényen, állandóan tanul, de nagy javulásról nem igazán tudok beszámolni nála. Most épp azzal érvel, hogy senki nem tudja úgy megcsinálni a honlapját, ahogyan azt ő szeretné, sablonokat nem akar használni, mondván, hogy az gagyi, és csak az amatőröknek való (hmmm... érdekes nézőpont... Én hallottam már olyan profikról, híres emberekről és mammut cégekről is, akik valószínűleg ezzel nincsenek tisztában, mert boldogan használnak már jól bevált rendszereket, na mindegy).
Ezért ő már egy jó ideje programozást és keresőoptimalizálást tanul. Egy nyamvadt szöveg sincs még a weblapján, csak hogy az oldal fejlesztés alatt, pedig van egy nagyon jó domain neve. De semmit nem kezdett el alkalmazni az évek során, és még mindig nem tart sehol. Csak panaszkodik. Ráadásul, ami pár éve még működött (gyűjts feliratkozókat), ma már abban a formában lejárt lemez... Nem tudom, mikor kezd el alkalmazni bármit is a tanultakból, de már épp ideje lenne...
Egy harmadik ismerősömet nem tudom elrángatni semmilyen képzésre, mert ő már évtizedek óta a szakmájában van. Pontosan tudja, mitől döglik a légy, neki már nem lehet újat tanítani. Különben is ezek a tanfolyamok csak arra jók, hogy az embertől elszedjék a pénzét; az ő problémáira nem nyújtanak megoldást, mert náluk ezeket a módszereket nem lehet alkalmazni. Inkább sok százezer forintért vett egy hirdetést az „Arany Ujjakban” (azért ezt a nevet írtam, mert ilyen nevű éves katalógus nem létezik), amit szerintem manapság már a kutya se néz. Bele is rokkant a válságba...
Az hálózatépítés többek között azért jó szakma, mert folyamatos fejlődést és tanulást kíván. A siker elérésének alapfeltétele, hogy ne szakadj le, haladj a többiekkel, haladj a világgal. Amelyik cég erre nem fordít energiát, az előbb-utóbb tönkremegy.
Ugyanez igaz az egyénre is. Mindenkinek tanulnia kell, hogy megszerezzen egy bizonyos tudást. Ez akkor válik valódi tudássá, ha az alkalmazás során beépül, tapasztalattá, a napi rutin részévé válik. Ha valami egyszer sikerül, azt ráfogják a szerencsére. Ha másodjára is, akkor felkapják a fejüket. Ha bármikor képes vagy reprodukálni, akkor elhiszik, hogy valóban tudsz valamit.
És akkor bizonyos leszel abban, hogy tényleg tudod, amit tudsz. Ha ezt az állapotot eléred, senki nem állíthat meg!
Erre törekedj. Bármi új, használhatónak tűnő ötletet hallasz, fordíts le a saját nyelvedre, értelmezd a saját felfogásod szerint, próbáld ki, gyakorold, és ha egy kicsit is javulni látszik tőle az életed, alkalmazd minél többször, majd dolgozd ki a legjobb formáját, építsd be a saját életedbe, és ki fogja forrni magát.
Amíg nem tudod tökéletesen, csináld bárhogy, de ne várj! Zig Ziglar szavaival élve:
„Amit érdemes csinálni, azt addig rosszul is megéri végezni, amíg meg nem tanuljuk jól csinálni.”
Bízz önmagadban, hogy később mások is bízhassanak Benned, és hitükkel tovább erősíthessenek Téged. Ez egy kicsit olyan, mint az ördögi kör, mely mindig visszatér Hozzád, csak épp az ellenkező irányba forog, és csak jó sülhet ki belőle :)
Ezért viszont meg kell dolgozni. Ha nem is mindig könnyű, de legalább érdemes :)
Legközelebb a tökéletesség lesz a téma, ha már egyszer szóba került. Addig is tanulj, de még inkább alkalmazd a tanultakat, hogy a bizonyosságod abban, hogy valóban tudsz, megerősödjön.
Mert ha Te valamit valóban tudsz, akkor megingathatatlan leszel, és senki nem állíthat meg az utadon. Mert ami valóban a Tiéd, a valódi tudás, amiből a sziklaszilárd meggyőződés lesz, azt már nem veheti el Tőled senki.
Ehhez kívánok Neked sok sikert!
 
 
Szeretettel:
 
Kathy Summer


« Vissza a főoldalra | Vissza az MLM trénerek rovatba | Cikk hozzáadása a kedvencekhez »

 
Mai időjárás:
Max hőm.:   2 °C
 
Min hőm.: - 7 °C
 
 

Ikrek
 
Kedves Ikrek! Ahol málna van, ott medve is, tartja a közmondás. Jelentős fordulatokat hozhat ez a hónap, olyan életterületeken is, ahol nem is számítasz rá.
 

További horoszkópok »